
Fekvő Nyolcas
A kineziológia gyakorlatok mozgásba hozzák és egységbe rendezik az ember testét, lelkét, szellemét. A gyakorlás segíti a jobb és a bal agyfélteke közös munkáját.
A gyakorlásnak a hatékonyságát a rendszeresség adja, így érdemes naponta elvégezni néhány gyakorlatot. A felnőtteket se hagyjuk ki ebből a remek lehetőségből, gyakoroljanak ők is, így szülő és gyerek együtt mozoghatnak.
Kalandra fel!
FEKVŐ NYOLCAS
A gyerek álló helyzetben előre nyújtja a bal karját, hüvelykujját feltartja, és lassan fekvő nyolcast rajzol a levegőbe, középről indul, majd lassan megrajzolja a nyolcas bal hurkát. Közben fejét egyenesen tartva a szemével követi a hüvelykujját. Néhány ilyen nyolcas után ugyanezt megcsinálja a jobb karjával is néhányszor. Majd mindkét kezét összekulcsolva rajzolja meg a fekvő nyolcast.
Ez a gyakorlat segít a két agyféltekét egyszerre használni, nemely betűket nem felcserélni, könnyebben olvasni, amit olvastak azt jobban megérteni, koordináltnak lenni és figyelni, és ellazulni tanulás közben.
Amire figyeljetek (saját tapasztalat alapján):
A gyermek keze maradjon nyújtva, a hüvelykujja a szeme magasságában legyen ( én a hüvelykujja körmére ragasztottam egy kis színes post-it darabkát, azt könnyebb figyelni). A mozgás legyen lassú. A gyerekek hajlamosak lendületből dolgozni. A szeme kövesse a hüvelykujját – sokszor azt vettem észre , hogy a koncentráció miatt elbambul, közben rajzolgatja a fekvő nyolcast.
Az agyfélteke integráció a kineziológia gyakorlataival a test lélek szellem harmóniáját teremti meg…